Hírek
2013. Május 13. 13:13, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Hajdú-Bét - Fidesz: Bajnai Gordon viccet csinált a Hajdú-Bét károsultjainak ügyéből
A Fidesz kikéri a károsult gazdák és családjaik nevében, hogy Bajnai Gordon egy múlt heti eseményen viccelődött a károsultak helyzetével - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Hoppál Péter.
A nagyobbik kormánypárt szóvivője emlékeztetett rá: Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője országjárásának vásárosnaményi állomásán újságírók előtt viccelődve jelentette be, hogy talán az ő törekvései és évtizeddel ezelőtti munkájának az eredménye lehet az, hogy a jelenlegi kormány kártalanítja és megsegíti azokat a Hajdú-Bétes gazdákat, akiket annak idején kisemmiztek és földönfutóvá tettek.
Hoppál Péter szerint ez azt bizonyítja, hogy "Bajnai Gordon naponta képes felülmúlni önmagát is cinizmusban". A Fidesz szerint ennek a politikának nincsen jövője, hiszen "Bajnai Gordon üzleti és politikai munkájában is arra építette a jövőjét, hogy kivasalt mindent az emberekből".
Leszögezte: nem szabad viccelődni azokkal az emberekkel, akiket kisemmiztek, hiszen sokan egész vagyonukat vesztették el és vannak családok, ahol halálesetek is történtek a Hajdú-Bét csődjét követően.
Hoppál Péter úgy fogalmazott: ezen a viccen egyedül Bajnai Gordon nevethetett és "mekkorákat hahotázhatott akkor is, amikor a megszorító intézkedéseivel egész Magyarországot a porba sújtotta".
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 22. 09:00, vasárnap | Belföld
Azerbajdzsáni földgázkitermelésről kötött megállapodásokat a Mol
Azerbajdzsáni földgázkészletek kitermelésére vonatkozó kereskedelmi megállapodásokat kötött a Mol-csoport vegyesvállalati partnereivel - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. Szeptember 22. 08:59, vasárnap | Belföld
Árvíz - Megkezdődik a Mosoni–Duna apadása
Megnyitották a Mosoni-Duna torkolati művet szombat délután, így a Mosoni–Duna apadása is megkezdődik - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Facebook-oldalán.
2024. Szeptember 22. 08:58, vasárnap | Belföld
Árvíz - Több mint nyolcezer liter üzemanyagot adott át a NAV a védekezésre
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki eljárásban lefoglalt üzemanyagot, mintegy 7200 liter gázolajat és több mint 1100 liter benzint adott át az árvízi munkálatokra.
2024. Szeptember 22. 08:57, vasárnap | Belföld
Árvíz - Karácsony Gergely: Budapest jól vizsgázott a védekezésben
Budapest jól vizsgázott az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a főpolgármester szombaton Budapesten, az árvízvédelmi készültségről a Batthyány téren tartott sajtótájékoztatón.