Hírek
2024. Május 11. 07:02, szombat |
Életmód
Forrás: MTI
EU20 - Koncertek, futóverseny, családi programok az évfordulón
Egész napos fesztivállal, benne futóversennyel, koncertekkel, családi programokkal várják a közönséget május 12-én a fővárosi Szabadság téren Magyarország EU-csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából.
A civil sátrakban egész nap kreatív foglalkozásokkal, kvízekkel és játékokkal várják a látogatókat, akik az Európai Unióról, a tagság adta lehetőségekről, illetve a júniusi európai választásokról is tájékozódhatnak - közölték a szervezők az MTI-vel.
Az Európa-nap hivatalos megnyitója vasárnap 12 óra 30 perckor lesz a nagyszínpadon, de a programok már délelőtt elkezdődnek a Szabadság téren. A 20 év tiszteletére rendezett 20 kilométeres futóverseny résztvevői közös bemelegítés után indulnak útnak. A verseny útvonala húsz sikeres uniós fejlesztést mutat be a tizenkilenc vármegyéből és Budapestről.
A civilek mellett a futók között rajthoz állnak hivatásos sportolók is, köztük az egyaránt háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely vízilabdázó és Storcz Botond kajakos, valamint Cseh László világ- és Európa-bajnok úszó. Mint a közlemény kiemelte, Kiss Gergely és Storcz Botond is néhány héttel azután nyert az athéni olimpián, hogy Magyarország teljes jogú tagja lett az Európai Uniónak.
A futóverseny rajtját követően a gyerekprogramoké lesz a színpad, ahol Bognár Szilvia koncertje után a Majorka színház lép fel, az előadást délután a Hahó Együttes és az Iszkiri Gyerekzenekar követi.
A koncertek sorában 14 órától először a Lázár Tesók, este pedig a Carson Coma Akusztik, majd a Szabó Balázs Bandája ad ingyenes koncertet a nagyszínpadon.
A rendezvény egész ideje alatt várják az érdeklődőket a meghívott civil szervezetek sátrai. Az uniós intézmények bemutatása mellett több témával kapcsolatban is tájékozódhatnak - akár játékos formában - a látogatók, ilyen az emberközpontú gazdaság, az európai életmód előmozdítása, a digitális korra felkészült Európa vagy az európai zöld megállapodás. Az információs sátrakban találkozhatnak például a Budapest Bike Maffia, az Igazgyöngy Alapítvány és a Kortárs Építészeti Központ képviselőivel.
A rendezvényről további információk a www.eu.hu weboldalon és az Európa-napi fesztivál Facebook-eseményében találhatók.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:25, szombat | Életmód
Árvíz: Ne legyenek katasztrófaturisták!
Szelfi helyett inkább segítsék a védekezést - kéri a rendőrség.
2024. Szeptember 20. 07:47, péntek | Életmód
Kiállítás nyílt a Városligetben a Magyarország 365 fotópályázat képeiből
Ingyenes fotókiállítás nyílt csütörtökön a Magyarország 365 fotópályázat tavalyi kiírásának díjazott, illetve legjobb képeiből a Városligetben.
2024. Szeptember 20. 07:46, péntek | Életmód
Jelentősen nőtt hazánkban az új elektromos autók forgalomba helyezéseinek száma
Az újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos személygépkocsik száma több mint másfélszeresére nőtt Magyarországon idén január-augusztusban a megelőző év azonos időszakához képest
2024. Szeptember 20. 07:43, péntek | Életmód
Nyugodt, őszies idő várható a hétvégén, sok napsütéssel
Nyugodt, őszies idő várható a hétvégén, sok napsütéssel, 21-26 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel és olykor megélénkülő széllel - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.