Valamint a ruháink a mi kedvünkért léteznek és nem mi az ő kedvükért, és ők csupán az éghajlat, kényelem és szokás által szükségessé vált dolgok. Épp úgy testeinkre is a minket körülvevő környezet miatt van szükségünk, szolgálatunkra léteznek, nem leigázásunkra. Ruhaválasztásunk kifejez, egyénivé és különlegessé tesz. Azonosulunk vele.

Korunk divatja a hatalmas, itt- ott túlzásnak tűnő lazasággal hömpölygő, redőzött viselet, aminek szabása sok munkát vesz igénybe. Nők és férfiak milliói bújnak ezekbe a maskarákba.

Felszámolni az összes „lélek szabóságot”, és átadni mindezt a tudatos életnek, önmagunk felfedezésének, saját harmóniánknak és belső erőnknek – ez legyen fogyókúránk első feladata.

Ha belépünk egy képzeletbeli „varrodába” – megrémülnénk első látásra attól, ahogy a robbanásig feszült nyirokcsomók ugrálnak egész rendszerük elterült vezetékein és durrantják szét továbbhaladásuk feltételezett esélyeit. Nincs levegő és áram, ami ezt a betokosodott állapotot felszárítaná és tovább lökné. Arrébb csúszkálva a szétkenődött mérgeken haladunk tovább a zsírszövetek osztályára, ahol megfakult, élettelen kötoző hálók martalékai, szétszaggatott varrócérnák himbálódznak a szellőzetlen teremben. Vérkeringés régen járt erre, csak elbeszélésből tudnak létezéséről. Mindenhol hemzsegő szénhidrátok és koleszterin-balerinák ropják vidám táncukat. Az emésztetlen részleg ajtaját nem lehet kinyitni… de ha fülünket odatesszük, hallhatjuk bugyborékoló túlzsúfoltságát és lüktető életét parazitáinak és bomló fekélyeinek, ahogy vastagbelünket megtöltve tartanak vitakört arról, hogy mit és kit engedjenek tovább.

A direktórium - a Gondolat

Észrevetted már, hogy amikor eszünk nem gondolkodunk? Az elme folyamatos használata fárasztja ki a lelket és ez vezet a Túlzások vidékére. Kosárral a karunkon kirándulunk ezekre a tájakra és gyűjtjük bele a feledés, az önámítás gyümölcseit és szedjük le az édes illúziók hamis gyökereit.

Sok ember kompenzál evéssel. Az evés jutalom, telítettség. De nem szűnik meg a belső űr. Az unalom és a ki nem teljesedett élet hasonló mechanizmust vált ki. Rózsaszín képzetek és fantáziák, habcsók víziók, éhes érzetvadászok és elburjánzott élősködő hiányok.

Miért gondolod, hogy gyenge vagy és kicsi? Mi az, hogy meghitt és szeretetteljes? Mi az, hogy gondoskodás? Azonosításra vár még az elismerés, a siker, a gyöngédség. Hamis illúzió mindezt evés formájában megkapni és elraktározni. Tudjuk-e azt, hogy kik vagyunk és mire van szükségünk? Csak azt tudjuk, hogy ami van, az kevés. Találkoztunk-e valaha önmagunkkal, miért terhes az életünk és miért nem elég az, ami körülvesz?

Egy megkeresés csengetett be hozzám. A túlsúly kifejezetten lelki eredetű volt. Férje folyamatos visszautasítása, elzárkózása volt a gyökere a megnövesztett védőburoknak. A kitágult bőr és megnőtt térfogat sem tudta magához közelebb húzni a szeretett férfit, nem vált kikerülhetetlenebbé, de a környezeti „hatások”, kacsintások sem lettek elérhetőbbek azzal, hogy óhatatlanul beleütköztek, hozzáértek. A „ruha” alatt egy törékeny nő élt, akinek nem volt elég szilárd az önbizalma, nem volt ereje és tartása önmagához.

Az evés jelentett egyedül oldódást ebben a lelki állapotban, mert amit nem kapott meg, azt bevitte más formában. Az én gyengesége szükségszerű következménye az újabb kudarc, sőt szeretetlenség és félelem. Ezt az elutasított törékenységet takarta el és minél jobban szenvedett, annál nagyobb leplet és terhet rakott magára. Az elhízott test végre magyarázatot lelt az elutasításra is.

Óhatatlanul mérleggé válik ilyenkor a külvilág, a másoktól érkező jelzések és közeledések. Fokmérője lesz értékünknek és tükröződése annak, amivel nem vagyunk tisztában. Belső énképünkké válik a világ és a hozzánk irányuló impulzusok. Ezek kergetése és az ezekhez való ragaszkodásunk, idomulásunk tesz bennünket még bizonytalanabbá és gyengébbé.

A túlsúlyos ember olyan dolgokat hurcol magával, ami megnehezíti számára az életet. Tudata mélyén mindenki tisztában van azzal, hogy igazi énje teljesen más. Mégis elutasítja saját lényegét. Az életenergia képtelen szabadon áramolni benne és a megoldatlan problémák külső súlyként nehezednek rá. Az élet azoknak nehéz, akik meggátolják szabad folyását. A test cirkulációja a keringés, az áramlás szintén akadozott lesz.

Fogyókúra

A fogyókúra – fegyelem. A fegyelem – behódolás. Behódolás egy képzettársításnak, hogy hogyan lesz jobb. Ennek velejárója az utánzás, az elfojtás, a lemondás, vagy az aktuális állapoton való felülemelkedés valamilyen formában. Ebben a folyamatban szinte mindig jelen van a küzdelem, a konfliktus, ami torzít. De ha az elhízás egész mechanizmusát átlátjuk, akkor van igazi esélyünk arra, hogy szabadságot és valós énképet kapjunk.

Hagyjunk fel a másoktól remélt elvárásokkal. A szeretet-harcokat, a kikövetelt törődést. Engedjük el az elégedetlenséget, elhagyatottságot és szorongást. Saját magunk fojtogatását, hogy nem felelek meg „belső képemnek”, mivel más akarok lenni, mint ami vagyok. Akkor vágyom a teljességre, ha önmagam hiányát érzem. Ne próbálkozzunk azzal, hogy több legyek annál, ami vagyok. Nagyobb, erősebb és befolyásosabb, „súlyos” személyiség – hamis kivetülése az igazságnak.

Ha harmonikusan akarunk élni, ne rugdossuk saját bokánkat. Békéljünk meg önmagunkkal és ne akarjuk megkapni másoktól azt, amit saját magunknak sem adunk meg. Ha meg volna az a szokásunk, hogy gondolatban ne azonosítsuk magunkat „lakóhelyünkkel”, amelyben élünk, hanem az emberi énnel, amely ebben lakozik, az élet tágabb és derűsebb dologgá válna. Úgy kellene leráznunk bajainkat magunkról, mint a port a ruhánkról és rá kellene ébrednünk arra, hogy a velünk történő dolgok mértéke ne a fájdalom vagy öröm legyen, amelyet testünknek okoznak, de a haladás vagy késleltetés, amelyet a bennünk lévő ember számára jelentenek.